Egy hét itthon

Még mielőtt Ágó megbetegedett, gondolkodtam róla, hogy milyen is lesz ez, mikor először lesz igazán beteg (minthogy a dologra azért lehetett számítani, hiába nem volt beteg még sosem, mivel a múlt héten az ovis csoport ajtaján feltűnt a figyelmeztetés, hogy a csoportban bárányhimlős megbetegedést észleltek, nem volt nehéz beleélni magam a helyzetbe, hogy előbb-utóbb megbetegszik Ágó is).*
Na, szóval töprengtem rajta, hogy milyen is lesz itthon a kis beteggel. És próbáltam felidézni, hogy nekem milyen is volt gyerekkoromban otthon lenni betegen. (Aztán a hét közben ezen még sokszor morfondíroztam.) Persze arra, hogy 3 éves koromban milyen volt, arra nem emlékszem, de a későbbiekről vannak emlékeim.
- hogy mindig olyan csendes volt
- hogy sokat feküdtem az ágyban
- még az evések egy része is az ágyban zajlott
- teára és reszelt almára emlékszem
És van pár tökre konkrét emlékem, de ezek mellékesek a mostaniak szempontjából.
Ehhez képest az Ágóval itthon töltött idő nem volt csendes, mert jó sok veszekedés tarkította; egyáltalán nem feküdt az ágyában, mert vagy játszottunk vagy mesét nézett; kétszer ágyban reggeliztünk (bár azt is felöltözve, nem az ágyneműk között, csak az ágy tetején ülve; semmi diétás nem volt. És az egész tökre nem olyan volt, amilyennek előzőleg képzeltem, hogy majd az én kis beteg gyerekem kornyadizik erre-arra én meg mesélek és mesélek neki, hanem lényegében tök aktív volt minden, vagy "készítettünk" vagy legóztunk/síneztünk, vagy mesét nézett ugyebár. Okés, nem volt "nagybeteg", a láza is csak rövid ideig tartott, de azért eléggé ramatyul volt, sőt én is szívesen vettem volna, ha ki se kell szállni az ágyból egy-két napig. De azt hiszem, ehhez még kicsit pici.

Ja, egyébként a ma délután a fül-orr-gégén töltöttem (sok várakozással), mert reggelre megsüketültem a bal fülemre. A bácsi a fülembe nem nézett ugyan be, de az orromat kiszippantyúzta (egyáltalán nem volt jó, kicsit se olyan, mint az itthoni próbálkozásaim voltak a kézi orrszívóval - erről akartam írni, de már nem fogok), majd felírt egy allergia elleni gyógyszert és tengeri sós oldatos öblögetést ajánlott. Kiváltottam a gyógyszert (itt meg arra szeretnék emlékeztetni, hogy betegnek lenni elképesztően drága mulatság, bár lehet, hogy ez csak nekem okoz ekkora meglepit manapság), be is fogom szedni, bár a fülem mostanra tökéletesen megjavult (szerintem az infralámpa hatása).

És még Ágó egyik aranyos mondását szeretném megörökíteni. Hét eleje óta magyaráztam neki, hogy ha feljön a cucc (slejm) a torkából, azt ne nyelje le, hanem köpje ki. A cucc állagáról és mibenlétéről bőséges fejtegetésbe bocsátkoztam, de ennek ellenére sosem akart kiköpni semmit és azt állította, hogy neki semmi ilyesmi nem szokott lenni a szájában. Majd egyszer csak valamikor a hét közepén felkiáltott: "Tita, fújjuk ki a nyelvem! Takony van rajta!"

* és itt jegyezném meg, hogy a bárányhimlő is jöhet még, hiszen annak jó hosszú a lappangási ideje