Halandzsa

Fürdés közben meg szoktuk kérdezni Ágót, hogy milyen mesét szeretne nézni (ezzel mintegy ösztönözve, hogy szálljon ki a kádból). Ma azt mondta, hogy a "Futa-futa"-mesét szeretné megnézni. A futafuta-tufatufa-didádudá és hasonlók manapság az alapszókincsét jelentik, hosszan tud megállás nélkül halandzsázni. De ez a futafuta mese komolyra fordult, amikor a számítógép előtt ülve (arra várva, hogy elindítsunk valamit) el is mondta, hogy ez gyorsan szaladgáló bogarakról szól. A mesét állítólag a bölcsiben látta. És arról szól, hogy a futafuta (vagy nem ő, erre nem emlékszem pontosan) bemászik a dolgokba.
NagyÁ: Hová mászik?
PiciÁ: Bemászik egy kávéscsészébe.
Tita: Utána?
Pici: Aztán eeegy (a szemét körbejáratja az íróasztalon) ... tollba.
Mi: Azután mit csinál?
Pici: Bemászik egy egy egy kockába.
Mi: És mi történik utána?
Pici: Utána bemászik ... ... még egy kockába. (Diadalmasan) És aztán még egybe és még egybe.

Végül valami mást néztünk.

Ma du. lefektetett az ő "emeletes" ágyába, hogy aluszkáljak, ő meg mesél. Hozott is egy könyvet, de amikor felütötte elment tőle a kedve. "Egyszer volt, egyszer régen, nagyon régen, egy könyv... Egyszer volt egy iskola, ki a csoda járt oda? Iskola-iskola-iskola. Á, én nem tudok mesélni Tita, azt csak a nagyok tudnak."
Mondjuk ehhez képest simán fejből mondja velünk a hosszabb-rövidebb mesikéket (főleg, ha rímbe vannak szedve), de úgy, hogy csak lesek. Tudom, hogy ez az ekkora gyerekeknél tök normális, de akkor is megdöbbentő, hogy milyen memóriájuk van.