Szenved

Tegnap megnéztük a dokkernénit, aki alaposan megvizsgálta mindkét beteget. Nyúl Pált is vittük ugyanis (korábbi nevén: Nyuszipuszi),akinek "szutyi van az orrában" (ezt a bölcsiben tanulta). Ezen a doktorosdin elég jól lehet mérni, hogy Ágó mennyit komolyodott az elmúlt időben, mert legutóbb (a két éves kontrollon októberben) még tömény nemtetszéssel fogadta, hogy a doktornéni hozzáért. Most viszont az odaúton megbeszéltük, hogy mi is lesz (tokába néz, sztetoszkóp) és bár többször elmondta, hogy ő ugyan be nem megy a dokkernénihez, menjünk inkább könyvtárba, végül tök cukin lenyomta az egész programot, elmondta, hogy miért jöttünk (mert Nyúl Pál beteg), a dokkernéni meg nagyon kedvesen reagált, sőt adott egy spatulát Ágónak, hogy este még egyszer belenézzünk itthon Ny.P. torkába.
A fekete leves azután jött.
A játszóról hazafelé már végig üvöltött, annyira, hogy itt a házban ki is futott az egyik szomszéd (kettővel odébbi), hogy mi a baj, miért üvölt ennyire a gyerök.

Ma folytatódott.
Mikor délelőtt sétálni indultunk nem akart jönni, de nagy nehezen elindultunk (szerencsére a cangáját - "Ez nem bicaj, ez CANGA!" - itthon hagytuk). A játszón tök maxicuki volt, ott volt minden jóbarát, csak sajna az utolsó - már indulás közbeni - pillanatban eszébe jutott, hogy ő is akar hintázni. Persze utána kiszállni és hazaindulni nem akart, úgyhogy ölben hoztam ki az üvöltő gyereket, ölben hoztam hazáig, akkor is, amikor a fejemet verte. Néha megpróbáltam lerakni, de akkor azt üvöltötte, hogy "visszafordulok! visszafordulok!". Egy ponton azt válaszoltam, hogy jó, menjen, én megyek haza ebédelni. "Ne menj Tita! Gyere! Visszafordulok, de nem tudom kinyitni a kisjátszó kapuját egyedül!" Hazacipeltem. Itthon rövid hiszt után az ölembe bújt, kért, hogy olvassak neki. Ebédelni - ma is - csak mandarint volt hajlandó.
Aztán minden simán ment, egész a délutáni pelenkacseréig, akkor kicsit megint megvert. (és kapott egyet ő is a fenekére)

Sajnos még hátra volt a vacsora. Előzőleg a kisszobában játszottunk az ágyon, és bár megegyeztünk, hogy még egyszer lesuvickoljuk a Gólya-szigeten összesározódott dömpert, sajna nem sokat ért a megállapodás. Hanem:
T: Gyere Ágó, menjünk vacsizni, vacsi idő van.
Á: Nincs vacsiidő.
T: De, nézz ki, sötét van, hat óra, vacsi idő.
Á: Nincs sötét, nincs vacsi idő, nincs hat óra.
T: Sötét van, hat óra, menjünk.
Á: Nincs hat óra, a Micimackóék mondták.
T: Hol találkoztál velük.
Á: Ööööö, ott a szoba sarkában.

Kimentem vacsit csinálni, jött utánam, üvöltött, hogy nincs vacsiidő. Megvacsoráztam, üvöltött mellettem, néha rácsapott a székre, a lócára, rám.
Kiteregettem, addig ő üvöltött a kisszobában és földhöz vagdosta az összes legóját, ami itt volt.
Egyszer csak utánam jött, odabújt, kért, hogy vegyem fel, olvassak neki, hozott könyvet.
X idő múlva megpróbáltam kihozni a konyhába. Látszott, hogy már hajlik rá.

T: Ágó, hogy van az, hogy sosem fogadsz szót nekem?
Á: Szót fogadok.
T: De hisz az előbb sem fogadtál szót, megegyeztünk valamiben, de nem tartottad be a szavad.
Á: Azért nem fogadok szót, mert .... öööö (ilyenkor körülnéz, hogy ihletet merítsen) azért, mert nyitva van a kisszoba ajtaja.
T: Ha bezárom, szót tudsz fogadni?
Á: Nem tudok, mert a nagyszoba is nyitva van.
T: Ágó, zárjuk be az összes ajtót, akkor biztos sikerülni fog.
Á: Ööööö... Nem fogadok szót.

De aztán kijött és szépen megvacsizott. Szépen megfürdött. Jól kijöttek valami csalánkiütések a lábain meg a karjain. Aztán mesét nézett, mesét olvastunk, hintaszékeztünk, ágyba bújt és elaludt. (Ny. P. orrát kifújtuk, a párnáját kétszer megforgattuk, a kezét fogtam, ahogy minden este.)