Tovább hömpölyög

Ma elfoglaltam egy új szobát a régi-új munkahelyemen. Ennek az ablakai ablakmagasságban vannak és keletre néznek. Vagyis klasszisokkal előkelőbb, mint a régi helyem, ahol az ablakok a homlokom felett voltak egy kis sávban és délnyugatra néztek, vagyis sosem járt felém a fény. Picit furcsa, hogy akkor most újra van munkahelyem, vagy valami olyasféle. Az olyasfélesége pozitív és negatív dolgokból áll: egyfelől annyi pénzt kapok a munkámért kb. mint a gyes volt, vagyis jó keveset. Másfelől viszont ezért cserébe akkor jövök és megyek, amikor akarok, nem munkaidő van, hanem elvégzendő munka (ami nem kevés, de nem is embertelenül sok). Nem fogok a "nagy csapatba" tartozni, aminthogy nem is szeretnék. Azt szeretném, ha szép csöndben dolgozgathatnék ott, nyugiban. Számítógépem van, vagyis ha már egyszer ott ülök, csinálhatom az egyéb teendőim egy részét is ott - fűtenek rám, itthon nem kell. (A legnagyobb kérdésem egyébként, hogy vajon hogyan éri meg eljutni a metróval két megállóra lévő, de gyalogosan azért elég távoli + büdös útvonalon megközelíthető helyre. Nyilván bicajjal, csak persze a mostanáig tartó 5-8 fok helyett mostantól ígérik a lehűlést. Meglátjuk.)
A munkába állás megbolygatja az épphogy kialakult rutint is. Minden nap biztosan nem akarok menni, de heti 3x azért valószínűleg kell majd. Hogy melyik napok lesznek, még nem tudom.
Közben megy két pályázatírás, jó lenne, ha azok közül valamelyik bejönne. 5, ill. 3 év relatív nyugalmat biztosítanának.

Ágóbágó nagy ovis. Ma nem sírt, miután tegnap biztosítottam róla, hogy ma is érte fogok menni. Hosszú ideig rosszul értelmeztem azt a kérdését, hogy "de tényleg uzsi után jössz értem?" Úgy értettem ui. ahogyan bizonyára ti is. Hogy "de tényleg csak akkor?", holott képzeljétek ezt úgy kell érteni, hogy "de ugye tényleg értem jössz?" csakhát Ágónak vannak gondjai a szórenddel (az eredeti kérdés helyesen tehát így hangzana: "De tényleg értem jössz uzsi után?"). Na, szóval miután megnyugtattam, hogy menni fogok érte, ma nem sírt reggel. Sőt, du. az volt az első mondata, hogy "Játszottam az Ádámmal." Ami azért fantasztikus, mert eddig bármi arra vonatkozó kérdésünkre hogy kivel/mit játszott, ő csak annyit mondott, hogy "én biztos nem játszottam". Máskülönben rajong a dadusnéniért, amit meg is értek, mert a dadusnéni is maxiédes vele. Ma hosszan integettek egymásnak az ovi kerítésének két oldaláról. Bár ma B néni (az Ágó szívének - talán - kevésbé kedves) is kitett magáért, mert egyrészt most már ő is jól reagál arra, hogy minden reggel közlöm vele - Ágó kérésére - hogy Ágó nem kér enni, másrészt lefénymásolta a heti gyertyás mesét (minden héten van egy mese, amit minden nap elolvasnak nekik úgy, hogy közben egy gyertya ég egy kendővel leterített asztalon), mert Ágó kérte, hogy itthon is olvassuk el.
Az ovis beépülés jele az is - bár nem Ágóé, hanem az enyém - hogy beszélgetésbe elegyedtem egy apukával, pontosabban ő velem és már napok óta két-három személyes kérdést is megtárgyalunk a délutáni várakozás ideje alatt (pl. kakil-e az oviban a gyerek, van-e saját szobája, mi mivel foglalkozunk, mióta lakunk itt) - holnap, barátságom jeléül meg is kérdezem a nevét.

Ágó festett is nekem egy képet, hogy legyen dísz a szobámba. Én meg el ne felejtsek kávét és bögrét vinni magamnak.