Szegény lelkiismeretem

Van énnekem az a főnököm, aki valójában nem a főnököm formálisan, de azért mégis (a hagyományok miatt).
Majd' két éve, amikor a neki végzett munkámmal éppolyan csehül álltam, mint most, írt egy levelet, amely így szólt: "Édes szívem! Ne hagyj cserben!" (azt hiszem, ezt annak idején is leírtam ide, és azt taglaltam, hogy milyen furcsa érzés, hogy egy konszolidált tanszékvezető bármilyen körülmények között ilyen levelet ír nekem. Humoros, de mindenképp arra sarkall, hogy vegyem már észre, hogy éppen valóban pácban hagyom, ha nem csinálom meg az én részemet.)
Na, ma kaptam egy ugyanilyen levelet, pepitában. Mondhatom nektek, hogy az én lelkiismeretem egy élő dolog, amire nagyon könnyű hatni (más kérdés, hogy a lelkiismeretem nem tud több időt, kevesebb derékfájást, kevesebb álmosságot, magukban többet játszó, ezért anyjukat nap közben dolgozni engedő gyerekeket csinálni). Ezért ma nem fogok jól aludni. (Egyébként se aludnék jól persze, mert baromira fáj a derekam...)
Ez a levél egyébként így szól: "Lassan itt a Karácsony! Nagy örömet okoznál vele, ha karácsonyi előzetes ajándékként !"