Holnap ovi

És Ágó nagyon várja! Ami nagyon-nagyon jó érzés - mert a két évvel ezelőtti rémséges beszoktatós napokat azóta sem tudtam elfelejteni. Másrészt teljesen hihetetlen, hogy nagycsoportos lesz. Teljesen érett rá, sőt, de akkor is hihetetlen.
Andor stabilan mászik, mint egy kis dömper, végre érezhetően kinőtt a bal alsó egyes foga, és állni is egyre fixebben tud, bár minden napra jut egy (vagy több) hatalmas hátraesés, hatalmas bömböléssel.

Ágó ma bohóckodott az ágyon, ugrabugrált, vetődött, hempergett. Mikor (sokadszor) rászóltam, hogy fejezze be, és ő tényleg rám figyelt végre, az utolsó mozdulatával jól szájon rúgta Andort. Kiabáltam. Látszott, hogy pillanatokon belül sírva fakad, de akkor is kiabáltam, mert nagyon mérges voltam. Később, mikor megkérdeztem, hogy esetleg neki is fáj-e, azért van-e ez a nagy sírás, azt felelte: "Nem, csak nagyon megsajnáltam Andort." Ez az igazi megbánás, nem?

Jó kis nyár volt, eléggé izgulok a most következő félévtől. Drukkoljatok ti is, hogy a babysitternek ne legyen tanulmányi kötelezettsége szerdánként.