Házőrzők

Andor múlt héten még csak köhögött, később az orra is folyni kezdett, végül mára a szeme is begyulladt. Cserébe így is maxicuki, szerintem előbb fog felállni, mint mászni. Ülni sem tud még, de nagyon lelkesen igyekszik, és szerencsére csak az ágyikójában adja elő azt a kunsztot, hogy kapaszkodik-kapaszkodik, majd egy tetszőleges pillanatban hanyatt esik és ezen kacag. Mármint egyelőre csak az ágyikójában, de ez egy olyan vadmalac egy kölök, hogy holnap biztos majd már a szoba közepén is megpróbálja, de csak miután megevett 2m számítógép zsinórt, 5kg porcicát és közben lehetőleg taknyát-nyálát körbekente mindenütt. Persze attól mi még imádjuk.
Azt tudja mondani, hogy babababa, mamamama, tájti, adada meg ilyenek. Elég cuki.

Közben őriztük a házat. Pontosabban a kertet, mert a legtöbb időt ott töltöttük.
Nos, ha az én hivatásom az lenne, hogy nevelgessem a két gyereket és közben tartsak rendet, azt szerintem tudnám csinálni, rövidebb ideig még élvezném is, de legvalószínűbben egykettőre meghibbannék. Oké, Ágó amúgy sem a legkezelhetőbb periódusában van már megint, de az állandó alapzaj, amit a két gyerek csinál (Ágó baromi hangos akkor is, ha igyekszik halk lenni) az engem totál kicsinál. De nem ezt akartam írni. Hanem hogy viszont nagyon jól mulattunk mindezek ellenére, sokat rohangásztak (ki-ki a maga módján) a kertben, locsoltunk, cicát etettünk, más cicákat hajkurásztunk (de tojtak a fejünkre), voltunk játszón, ahol Ágó nagyon szuperül eljátszott két nagyobb gyerekkel, Andor meg jót aludt, csak szegény nagyÁ deglett ki egy kicsit a mindennapi le- és fölbicajozástól. Meglepő módon nem kellett minden játékot megmozgatni, hanem az érkezésünkkor előszedetett várral játszottunk négy napon keresztül. Ill. hát a cicákkal, akik állandó elfoglaltságot adtak Ágónak.
Jövő héten csak egy éjszakára megyünk, pedig ott sokkal hűvösebb van ám, mint itt, és a koktélparadicsom is érik.