Ekcéma

A képhez (mindennapjaink képéhez) jó szorosan hozzátartozik az ekcéma. Amióta májusban Ágó lábán az első foltok feltűntek, azóta szinte mindennapi program a kenegetés-kötözgetés. No jó, nyáron-kora ősszel volt egy rövid időszak, amikor tünetmentes volt a gyerök, de azóta megint nagyon eldurvult a helyzet. Pontosan ugyanazokon a helyeken (főként lábszár, kisebb részt alkar) újra és újra eljönnek a piros foltok, amik idővel piros, száraz és viszketős foltokká változnak, még később szanaszétvakart vérző sebekké (bizonyos esetekben - ld. nyári helyzet - ótvarral felülfertőzött sebekké). Most ott tartunk, hogy kb. rendben lenne Ágó bőre (ami nem azt jelenti, hogy nincs rajta ekcémás folt, hanem hogy a foltok csupán száraz bőrhelyet jelentenek, de mondjuk legalább nem nedvedző sebeket), HA nem vakarná szét minden áldott este itt vagy ott a már-már begyógyult sebet. De minden este. Véresre. Úgy, hogy a már-már begyógyult helyen ömlik a vér, felszakad a seb... Én várhatóan rövid távon agybajt kapok ettől, azt viszont nem tudom, hogy hogyan akadályozzam meg Ágót az újabb és újabb szétvakarásban. Előbb szép szóval kértem, hogy ne csinálja, aztán üvöltve, fenyegetőztem azzal, hogy kórházba kerül (nem szoktam a kórházat gonoszként beállítani, nem véletlen, hogy Ágó csöppet sem fél pl. a vérvételtől - nálunk a kórház, az orvos meg ezek nem rémek, hanem segítő szándékú intézmények; mellesleg miután elmondtam Ágónak, hogy én nagyon szomorú lennék, ha kórházba kerülne és nélküle kéne itthon lennünk, én kerültem kórházba), bevetettem azt az opciót is, hogy ha meggyógyulnak a sebei, kaphat egy játékot. De mind semmit se ér. Ma is elvakarta. Minden este, minden egyes este az a menet, hogy - akármilyen szupi napunk volt is, kb. minden hiszti nélkül, mint ma - emiatt veszekszünk, fenyegetőzünk, sírunk. És gőzöm sincs, hogy mikor és hogyan lesz vége.