Továbbra is, és még be is áztunk

Szóval ahelyett, hogy múlna, kis javulás után Ágó bőre még mindig elég randának mondható. Holnap megyünk vissza a dokkernénihez, aki antibiotikumos kezelést helyezett kilátásba, ha ő is csúfnak találja. Egyébként mondjuk jól megvagyunk, csak én most már kezdek aggódni, noha persze látom azt is, hogy mitől ilyen lassú a javulás: mivel a testén több helyen vannak kisebb-nagyobb sebek, újra és újra szétvakar itt-ott valamit és szépen visszafertőzi azt is, ami már jó volt. Hiába tudja, hogy nem szabad vakarózni, hiába figyel az esetek nagyobb részében, az kivédhetetlennek tűnik, hogy egy-egy vakarózás be ne csússzon, márpedig most annyi is elég. Vasárnap du. annyira kétségbeesetten ébredt a délutáni alvásból (pontosabban annyira kiakadt azon, hogy lefogtam a kezét, hogy amíg félálomban van, ne vakarózzon), hogy teljesen pánikba estem. Végül Bligetre menekültünk, így hétfőn valamennyit én is tudtam pihenni és Bágó is jól érezte magát. A május elsejei szünettel együtt most már több mint egy hete vagyunk itthon, de még nem kergült meg, sőt igazából roppantul élvezi. Ez is aggaszt kicsit: mi van, ha valamennyire tudatos is ez a szétvakarás, mivel rosszul nem érzi magát fizikailag, viszont sokkal jobban szórakozik, mint az oviban. Nem hiányzik neki egyáltalán, azt mondja. Én viszont szépen lemaradok így a munkáimmal.

Hogy ne legyen olyan egysíkú az életünk, még múlt csütörtökön arra lettem figyelmes, hogy nedves az előszoba fal. A hálónk alatt-felett konyhák vannak, így megy ott a falban egy jó kis nyomócső, az repedt el. Szerencsére már pénteken orvosolva lett a hiba, de a biztosítót (a házét) azóta sem sikerült elérni. Holnap személyesen indulok kárbejelenteni.