A szúnyogbántó, a csiripkedő madarak és a mondatokban beszélő kicsiÁ

Hétvégén Feketehalomban voltunk, ami idén is szuper volt. Eltekintve az agresszív kutyától és a töméntelen szúnyogtól. Utóbbiaknak köszönhetően a bokám triplájára van dagadva és nincs egyetlen lábujjam sem, amelyik ne volna dimbes-dombosra csipdesve. (És mit sem segített a Dodó által szúnyogbántóként titulált légycsapók nagy száma, az összes hiperszupi szunyiűző szer és semmise).

Tavaly piciÁ abban különbözött Dodótól és Palitól, hogy még nem tudott járni. Idén az őket elválasztó szakadék az, hogy a "nagyok" már tudnak beszélni (piciÁ korukban is tudtak már, egyébként). Kíváncsi vagyok, mikorra dolgozódik el a köztük lévő korkülönbség (ami egyébként nem nagy: január - június - október)
Viszont ahogy nőnek, úgy egyre viccesebbek is. Kétségkívül a legviccesebb jelenet Dodó és Pali párbeszéde volt vacsora után:
P: Menjünk focizni, Dodó!
valami felnőtt: Töröld le a kezed, Dodó!
D: Letörlöm a kezemet.
Pali is nekilát letörölni Dodó kezét és arcát.
D: A másikat is! (törlésre nyújtja a másik kezét is)
Pali törölget, majd vágyakozva:
P: Menjünk inkább focizni, Dodó!
(leírva tán nem annyira vicces, de elképesztően cukik voltak, mi meg dőltünk a röhögéstől)

Miután hazaértünk, nagyÁ este visszafurikázta a zucikit anyuékhoz. Hogy hová megy az APUKA, azt Ágónak többször elmondtuk. Este, mikor fürdés előtt kétségbeesett "APKA-APKÁ"-zásba kezdett megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy hol van az apu. "APUKA - AUTÓ - MAMA"-válaszolta, ami szerintem egyértelmű mondatalkotás.

ui.: A csiripkedés. Az megy úgy volt, hogy Pali már ágyba bújt, de a bébiőrön keresztül egyszer csak azt lehetett hallani, hogy: "Apa jöjjön, apa jöjjön!" P. bement, de hamar kijött újra. Pali azért hívta, mert: "Megijedtem, apa." - "Mitől ijedtél meg, Palikám?" - "Csiripkednek a madarak."
Hát így.