Tikk

Szóval, hogy Ágó szeme tikkel. Néha jobban, máskor kevésbé. Hogy mitől van, még nem tudni, de két versengő opció van: fénytörési rendellenesség (megyünk a szemészetre), vagy pszichés ok. Én a magam részéről az utóbbira hajlok. Már erre hajlottam azelőtt is, hogy tegnap nyilvánvaló jelét adta, hogy nem mindig jó neki.
A helyzet az, hogy tényszerűen állíthatjuk, Ágó most ért a második dackorszakba. Ami azzal jár, hogy sokat vitatkozunk vele, sőt, kiabálunk, sőt a kezünk is eljárt már párszor (az enyém gyakrabban), bárhogy sajnálom utólag, van az a pont, amikor ha tudnék, felrobbannék, dehát sajnos nem tudok, ezért csattan a fenekén a kezem. Ha hallottatok már egy falka kutyát, amint éppen élve nyúzzák őket, na akkor közelítőleg el tudjátok képzelni, milyen hangon visít Ágó tök értelmetlen(nek tűnő) dolgok miatt, ha hisztizik. Amiben egyébként nem ez a legdühítőbb (bár engem marhára idegesít a vernyogás úgy alapból is), hanem ez, hogy tudatos fegyverként veti ezt be, mert tudja, hogy idegesít. Bármelyik pillanatban abba is tudja hagyni. Egy ideig legalábbis, mert ha bele lovalja/juk magunkat akkor nem bírja már abbahagyni persze, csak hosszas hüppögés és nyugtatgatás után. No, szóval ez van. A napi ezerszer rászólás, hogy ne dőljön rá az üvegasztalra, mert betörik, hogy ne nyomja ki Andor belét szeretetből se, hogy előbb vegye le a cipőjét és csak aztán menjen a szobába (ezt nem nagyon csinálja egyébként), hogy ha eszik, üljön a fenekén és forduljon az asztal felé stb. És válaszképp a csakazértis. Ha nem tetszik, akkor visítás-rugdosás-ütögetés tetszés szerinti sorrendben.

--- (ezt a bejegyzést kb. egy hónapja kezdtem, most folytatom) ---

azét tudom folytatni, mert Andor ma maxi-alszik, mert viszont délelőtt nem aludt.
És azóta voltunk szemésznél, ahol megmérték, hogy ugyan kicsit rövidlátó (0,5-0,75 - erre én már szemüveget kaptam, igaz csak tizenévesen), de a tikk az valóban lelki eredetű. Ez ott és akkor már nem lepett meg egyáltalán. Pláne, hogy miután felismertem, hogy én hol rontom el a dolgokat, azóta a tikk is alábbhagyott. Mer' ilyen fasza csaj vagyok. Na, nem azért persze, hanem mert tavasz lett és én - ahogy egy magánlevélben fogalmaztam mostanság - végre nem csak alkalmazkodom ahhoz az új helyzethez, hogy egy helyett kettő gyerekem van, hanem kezdem élvezni a dolgot. Mert - mondom - tavasz lett, nincs állandóan szürkeség, eső és takony, és Andor nagyfiú, mi több, a világ legjobb kedélyű nagyfiúja, aki igazán mindig kacag, gurgulázik és mosolyog, hacsak nem nagyon éhes. Aludni nem alszik, de helyette folyamatosan cuki. És ne legyek igazságtalan: alszik is, csak nem annyit, mint Ágó aludt ilyen korában, na.

Azt akarom mondani csak mindezekkel, hogy nagyon könnyű ám nagyon gyorsan és mélyrehatóan hárpiává változni, kikecmeregni belőle kicsit nehezebb. Ezt üzenem mindazoknak, akik az elmúlt pár hónapban ügyesen és türelmesen viselték/viselik a hárpiaságomat. Hát, bocs. Azért igyekszem.