Ágy

Eljött az ideje, hogy visszatérjenek az alvási szokások a rendes kerékvágásba. Ez legfőképp azt jelenti, hogy nem megyek át Bágó szobájában hajnalban, hanem vállalom, hogy felkelek, amikor Á felkel (nem is lenne rossz, ha lenne reggelente egy félóra szabadságom).
Bágó nem nagyon kel fel éjjel, ha mégis, akkor csak oda kell sietni hozzá és visszadugni az ágyába. Viszont hajnali hat körül felkel, és erre jó megoldás volt, hogy addigra én már rendszerint az ő szobájában lévő nagyágyon aludtam, gyorsan magam mellé tettem és aludtam tovább. Most viszont azt gondolom, hogy a rémséges Tita-függősége részben abból táplálkozik, hogy így minden reggel mellettem ébredt. Nem, nem kell, hogy azt higgye, mi egyek vagyunk. Nagyfiú már.
Szóval ma maradtam Á mellett. Bágó valamivel hat után szólongatott, de hiába mentem oda, nem tudtam visszadugni az ágyába, nem akart lefeküdni. Gondoltam egyet, ha már úgyis fel kell kelnünk, áthoztam a mi ágyunkba, hogy mesélek neki. De itt sem akart maradni. Visszaszaladt a szobájába és lefeküdt egyedül a nagy ágyra. Aludt is hét utánig, amikor átjött újra hozzánk és akkor már kérte, hogy meséljek. Korábban kelt, mint máskor. Korábban aludt is el délután, meg este is. De az igazi fejlemény, hogy este ő kérte, hadd feküdjön a saját ágyába, ne pedig egymás mellett aludjunk el a nagyágyán. Átmászott az ágyikójába, odaültem mellé, forgolódás, fészkelődés és annak többszöri ellenőrzése után, hogy még mindig mellette ücsörgök-e, elaludt. Hm. Csak így tovább!