A kistesóról

Aki nem Felícián persze, de attól még Ágó nagyon várja. Őszintén szólva hármunk közül ő foglalkozik vele a legtöbbet, ezer kérdéssel, mindennapos puszilgatással, ölelgetéssel, és az eljövendő sok-sok dolgunk tervezgetésével. Már beletörődött, hogy - bárhogy is szeretné - nincs rá mód, hogy ő szülje meg, sőt szoptatni is én fogom várhatóan, viszont a pelenkázásban majd ő lesz a fősegítség ("Tita, te majd megnyugtatod, mert te abban jó vagy, én meg majd gyorsan kicserélem a pelenkáját."). Elfogadta azt is, hogy míg ő nem, az apukája eljön néhány vizsgálatra velem ("De miért az apu megy, Tita. Neki csak a gyereke, de nekem a kistesóm!"). Sőt, lassan beletörődik, hogy a születést követően, amíg kórházban leszünk, ő nem aludhat ott ("De ahogy megszületik, mi rohanunk az apuval, és úgy, de úgy fogok örülni!"). Ma egyenesen azt közölte, hogy lehet, hogy örömében a könnyei is hullani fognak majd.
Szóval nagyon be van zsongva, és elképesztő okosan elfogadja, hogy én most bizonyos dolgokat nem csinálok (nem emelek pl., meg nem kúszok-mászok vele a homokozóban annyit, amennyit igazán szeretne, meg ilyenek), nagyon vigyáz, hogy ne üsse/rúgja meg véletlenül se a hasam (ami azért ennek ellenére megtörténik néha, de olyankor nagyon izgatottan néz, hogy vajon most mi lesz - persze nem lesz semmi, mert tényleg apró lökésekről van csak szó, és tök véletlenül).
És hosszú idő óta ez az első (sőt, talán az abszolút első) téma, amiről hajlandó mindenféle embereknek nyilatkozni. Naponta akárhányszor válaszol az olyasmi kérdésekre, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány, és hogy mikor születik.
Kérdező (Á focistársa): "Szóval karácsonykor születik a testvéred? A Jézuska hozza ajándékba?"
Ágó: "Nem, a Tita szüli."